MMA. Mindenki találkozott már a kifejezéssel ami egy modern versenysportot takar. Az MMA a Mixed Martial Arts kezdőbetűiből összerakott mozaikszó, magyarul annyit tesz: kevert harcművészetek. Ezt a témát fogjuk ma körüljárni, de ahogy már megszokhattátok, egy kicsit más szemszögből.

Az MMA-t az ihlette, hogy egymásnak engedjünk különböző harci technikával rendelkező egyéneket. Persze ez nem a 21. században fordult meg először az emberek fejében, már az ókori Olimpiákon is megjelentek Pankráció néven olyan versenyszámok, ahol bokszolók és birkózók egymással küzdöttek egy közös szabályrendszer szerint.
Az MMA elődjeként ma azokat a verseny-rendszereket tekintjük, ahol különböző stílusú sportolók Full contact szabályrendszerben (vagyis teljes erővel dolgoznak), de csak a harc egy jellemző szeletével foglalkoznak. Ilyenek például a különböző grapling (földharc) versenyek. Ezekben tilos az ellenfelet megütni, megrúgni. De lehetséges, hogy éppen az állóharcon van a hangsúly, ahol meg a földharc nem engedélyezett. Ennek csúcsa a K1. 
A másik oldalon pedig azon szervezetek és versenyek állnak, ahol a szabályok a legszélesebb spektrumban mozognak, ezeket nevezzük ma MMA-nak. Ezekben elméletileg az állóharc és a földharc azonos hangsúllyal esik latba. Elméletileg :)
A leghíresebb ilyen versenyek UFC néven futnak egy hatszögletű "ketrecben". 

Mielőtt elvesznénk a különböző szabályrendszerek között, kicsit beszéljünk a versenyzésről magáról. Mindegyik szabályrendszer valahogy korlátozza a szabad harcot. Van ahol védőkesztyűt használnak, van ahol pusztakézzel küzdenek és a fejet (vagy a testet) védik valamilyen védőfelszereléssel. Van ahol tilos a földön fekvő ellenfelet támadni, van ahol nem. Van ahol lehet könyökkel ütni fejre, van ahol ez tiltott. A sor persze a végtelenségig folytatható, ahány szervezet - annyiféle szabályrendszer. A szabályrendszerek persze -különböző okok miatt- folyamatosan változnak. Ennek 3 fő oka van.
Az egyik a versenyzők testi épségének megóvása. Ez történhet különböző védőfelszerelések alkalmazásával, vagy éppen bizonyos támadó- és/vagy támadható felületek korlátozásával. 
A másik fontos szabálymódosító a technikai változatosság fenntartása. Ennek értelmében bizonyos (bonyolultabb) technikákat több pontra értékelnek, mint az egyszerűeket. Ez az MMA-ra annyira nem jellemző, mivel itt csak a hatékonyság számít. 
Amit viszont itt sem lehet figyelmen kívül hagyni, az a közönség látványos kiszolgálása. Akármilyen szabályrendszerben is küzdenek a sportolók, előbb utóbb adoptálódnak az adott rendszerhez. Így a kezdeti látványosabb meccsek után minden elkezd a hatékonyság irányába hatni, ez pedig azt jelenti, hogy a technikai repertoár vészesen leszűkül. A bunyó kezd biztonsági jelleget ölteni, ahol a két versenyző kevés kockázatot vállalva cicázik egymással. Ez nagyon jól tetten érhető ma a profi boxban is, ahol a két Klitschko fivér uralja manapság a mezőnyt. Külső szemlélőnek unalmasnak tűnő feltartó balegyeneseiket néha megsemmisítő erejű jobbegyenesekkel törik meg. Hatékony a stílusuk? Hát persze, a jelenlegi mezőnyből senki sem tud velük mit kezdeni. Látványos? Egyáltalán nem, nem is lehet őket igazán az USÁ-ban eladni.
Ez az adoptálódás ma az MMA-ban a földharcban teljesedik ki, a küzdelmek legnagyobb része a földön való technikázással ér véget. 

"..A ketrecben való harcolás is folyamatosan alakult ki. A kezdetekben, Royce Gracie hajtotta a malmot a brazil jiu-jitsu számára. Majd Dan Severn és Mark Coleman hozta a birkózást, ami több földharchoz vezetett a UFC-ben, de a legtöbb birkózó egyszerűen nem tudta, hogy fejezze be a küzdelmet. Amikor Maurice Smith kiütötte Conan Silveira-t, az emberek rájöttek, hogy a küzdelem fontos része az MMA-nak. Majd Maurice Smith túlélte Mark Coleman-t bizonyítván, hogy a jó kondíció csaknem ugyanolyan fontos. Frank Shamrock, aki bármiféle harcművészeti múlt nélkül tanult bele az MMA-ba, gyorsan feladásra késztette Kevin Jackson-t az 1997. decemberi UFC Japán gálán, amivel az MMA történészei megpillanthatták az első vegyes harcművészt. Azóta több okból kifolyólag számos szabály került bevezetésre beleértve a súlycsoportokat, a 4 unciás kesztyűt, a cipő használatának a tiltását és a szabályok egy listáját, amit csak "egységes szabályok"-ként ismerünk. A balsorsú "33.UFC gálán" megrendezett Jutaro Nakao és Tony DeSouza közötti mérkőzés vezetett el ahhoz a szabályhoz, ami alapján a mérkőzésvezető újraindíthatja az akciót inaktivitás miatt. A gálán 8-ból 6 mérkőzés bírói döntéssel fejeződött be és a rendelkezésre álló fizetős (pay-per-view) helyeket is túlnőtte. A harcosok hamar rájöttek, hogy a show fontosabb, mint maga a győzelem a kilátogató tömegek szempontjából, és ugyebár ez az, ami megnöveli a jegyeladásokat..."

Így változnak tehát folyamatosan a szabályrendszerek, a folyamat mégsem érhet soha véget, mert ez egy húzd meg - ereszd meg folyamat. Ha lazábbra engedik a szabályokat, akkor a sérülésveszély növekedésével előbb-utóbb a meccsek sérülések miatt véget érnek, ami a szabályok szigorodásához vezet. Ha eltöröljük a súlycsoportokat, 85-90 kg alatt kirostálódnak a versenyzők. Ha bevezetjük... Ha a szabályok kevesebbet engednek meg, a verseny egyre jobban eltávolodik a valós harctól, ami az MMA savát borsát adja. Ha meg szeretnék őrizni a technikai változatosságot, akkor bevezetnek egy pontozásos rendszert. Ez azonban olyan technikákat kezd el preferálni, ami látványos, nehéz végrehajtani, de nem feltétlenül hatékony (Pl ugró fordulásos rúgás). Mert hát ezzel azt fejezzük ki, hogy mondjuk egy combrúgás nem ér annyit, mint egy látványos ugró rúgás, márpedig  pontosan tudjuk, hogy nem így van. Ezenkívül ne felejtsük el, hogy az MMA nem tömegsport, hanem elsősorban Show biznisz, és mint ilyen, elsősorban a pénzről szól. Pénz pedig azokban a harcosokban van, akik a közönséget szórakoztatják. A túlzott földharc dominancia miatt azonban laikusoknak mind kevésbé élvezhetőek a küzdelmek. Ha a meccsek elején nem sikerül látványos kiütéssel győzni, a versenyzők a sok birkózásban besavasodnak, lelassulnak és elkezdődik az erőbeosztás, vagyis a biztonsági passzivitás.
Igazság persze itt sincs, a szabályok változnak, a versenyzők meg adoptálódnak. Így volt ez a múltban is, így lesz ez a jövőben is. 
Akárhogy is nézzük, az MMA ma többé kevésbé az összes küzdőművészetre hatással van.
A mixelt szabályrendszerek mindig is arra épültek, hogy különböző stílusú küzdők egymással megküzdhessenek. Így küzdhettek meg egymással mondjuk a Kyokushin karate harcosok a Thai Boxosokkal, vagy a Brazil Jiu Jitsusok az ökölvívókkal. Ezen versenyek ki nem mondott célja persze az is volt, hogy eldönthessék az eldönthetetlent, melyik stílus a leghatékonyabb. Egyszer már írtam arról, hogy a hatékonyság csupán az adott korban, térben, időben és személlyel kapcsolatban értelmezhető. Ha tehát minden körülmény adott is (azonos súlycsoport, azonos szabályrendszer), a harcot jellemzően a két küzdő képességei (helyzetfelismerés, időzítés, ütőerő) a taktika és a pillanatnyi állapot fogja eldönteni. Hoppá, a technika szóba sem került, és nem véletlenül. Jómagam a technikai képzés szószólója vagyok, mert vallom, hogy erős várat csak erős alapokra lehet építeni. De el kell ismernem, hogy versenyszinten (kiemelkedő képességű versenyzőknél) szvsz ez már annyira nem hangsúlyos.
Manapság egyre több küzdőművészet kezdi a harcot totálban nézni. Tehát a nyilvánvaló hangsúlyok mellett, a tanulók a harc összes aspektusával egymással párhuzamosan ismerkednek. Régebben ezt különböző keresztbe edzésekkel oldották meg néhányan (pl. Judo és karate edzések párhuzamos látogatása), de hiányzott a két rész hatékony összekapcsolása. Ez az átfogó küzdelmi nézet pár évtizede még szinte csak a JU JITSU és a KEMPO iskolák jellemzője volt, de ma már például különböző karate iskolák vizsgarendszerében is megtalálhatók -az ütések és rúgások mellett- a földreviteli és földharc technikák is. 
Ahogy ezeket a sorokat írom, lassan rádöbbenek, hogy ez egy mennyire komplex téma; tudtátok, hogy milyen sok köze van Bruce Lee-nek az MMA-hoz? Na erről majd legközelebb :)
Még egy dolgot szeretnék megemlíteni, de tényleg csak nagy vonalakban.

Manapság a különböző MMA, K1, Pride, Seidokan, stb. meccsek nagyon jól megmutatták egyes technikák használhatóságát (vagy használhatatlanságát). Így a titokzatos távol keleti mesterek helyett ma már hús-vér sportolók alakítják nap, mint nap a használható technikák körét.
De természetesen az MMA nem 100%-ban a hatékonyság fokmérője. Az önvédelemnek, a katonai kézitusának vagy éppen az eszközös harcnak olyan vetületei vannak, aminek nem sok köze van egy szabályok közé szorított, profik által vívott küzdelemnek. Azonban a két terület mégis sokban fedi egymást. Az emberi anatómia behatároltsága miatt a különbség sokkal inkább a stratégiában és a taktikában fog megmutatkozni, és nem pedig a konkrét mozdulatokban. Ha tehát a mai igényeknek megfelelő, hatékony küzdelmet szeretnénk tanulni, elengedhetetlen, hogy olyan küzdőművészeti ágat válasszunk ami megfelel ezen kritériumoknak. 
Mindenki eldöntheti, hogy a harcról alkotott elképzelései egyeznek-e az edzéseken általa gyakoroltakkal.
Kiegészítő információkat a calisthenics blog facebook oldalán találhattok. Like?

Buakhau P. Pramuk thai nemzetiségű harcos, kétszeres WMC- és K-1-világbajnok, többszörös thai országos bajnok. Küzdelmi stílusában jól kivehetőek a tipikusnak mondható thaiföldi jegyek; viszonylag kevés, de tökélyre fejlesztett technika, és magas szinten feledzett test az ütésekkel, rúgásokkal szemben. Bár ő sem tartozik a robosztus testalkatú harcosok közé (174cm/69kg), de jól demonstrálja a Defendo-ban is alkalmazott elvet: a kevesebb, néha több!

Akármerre tekintünk, azt láthatjuk, hogy minden gyorsan változik körülöttünk. A technika fejlődésével természetesen a különböző tudományágak is fejlődésnek indultak, nincs ez másként a testedzés világával sem.
Mostanában sok régi mítosz megdőlni látszik. A mai edzésmódszereknek rengeteg kihívásnak kell megfelelniük. A teljesítmény növelése vagy annak hatékony kiaknázása fontos dolog, de korántsem elegendő a 21. század hajnalán. Lássunk tehát néhány dolgot, ami meghatározza (vagy meg kéne határoznia) a mai szemléletet a testedzés terén.


Kihívások 

Az első ilyen kihívás, hogy ne ártson! Ez most lehet, hogy furán hangzik, de sajnos sok olyan gyakorlat van, amely hihetetlen módon nyírja a testet. Ez persze nem zárja ki a gyakorlatok hatékonyságát, azonban jelentősen lecsökkenti az értéküket. Mert hát mondjuk ki: 
Ma a testedzés-tudományágban a legnagyobb kihívást nem az jelenti, hogy minél gyorsabban, minél nagyobb teljesítményt érjünk el. A kihívás az, hogy ezt úgy tegyük meg, hogy az edzett személy ne sérüljön le! Sem most, sem idősebb korára. Mozgás egy életen át. Ismerős?
Ezt az elv egyre inkább meghatározóvá válik a versenysportok többségénél. Az amerikai nagy sportligáknál ma már egyre inkább elképzelhetetlen, hogy ne ezen új szemlélet szerint eddzék a sportolókat. Mert hát gondoljunk bele, mit ér akár a világ legjobb játékosa is, ha sérülés miatt nincs a pályán?
Persze ne feledjük, hogy versenysportokról beszélünk, ahol csak az azonnali eredmények számítanak, és kb. leszarják, hogy a sportból kiöregedve milyen mozgásszervi problémái lesznek az élsportolóknak.
Tehát ennél is nagyobb a tét az úgynevezett hobbisportoknál. És hát valljuk be, a legtöbb mozgásforma ilyen. Ebben az esetben az edzőknek még nagyobb a felelőssége, hiszen itt fokozottan fontos, hogy a kliensek az edzettségért cserébe ne nyírják szét a testüket. Ez már a gyerekek edzésénél is elkezdődhet, bár kétségkívül náluk az élettani adottságokból adódóan még kisebb a kockázat. Idősebb korban azonban nagyon észnél kell lenni, mert hamar előjönnek a rossz edzésmódszerből és gyakorlatokból adódó problémák. 
Általánosságban elmondhatjuk, hogy mivel minden ember más és más, azért nincs is olyan olyan edzésmódszer vagy gyakorlat ami mindenkinek egyformán használna. Vagy egyformán rombolna, ha már itt tartunk. Azt is fontos kiemelni, hogy a fáradtság növekedésével a koncentráció is romlik. Így válhat a szabályos gyakorlat is szabálytalanná, a hatékony pedig károssá. 
Szabályos guggolás, és néhány "testnyírós" verzió:

A gyakorlatokat több csoportra is rendezhetjük.

• Vannak olyanok, amelyek bár nem sokat használnak, de nem is ártanak. 
• Vannak azok, amelyek hatékonyak, de sokszor nem hoznak annyit, mint amennyit visznek. Ezek nem feltétlenül károsak, de kockázat kontra hozam kérdésben egyéni szinten nagy eltérések lehetnek.  Ezen gyakorlatokról bővebben ITT olvashattok.
• Vannak olyan gyakorlatok is, melyek a legtöbb ember számára kerülendőek kellene, hogy legyenek. Ezekről információt ITT szerezhettek. 

Van egy olyan gyakorlat, amely szinte minden régi edzésprogram alapja, pedig bizonyos szempontból a test amortizálásának egyik legjobb iskolapéldája. Ez pedig nem más, mint a felülés!
Még egyszer megjegyezném tehát, hogy ma az edzőknek nem a teljesítmény elérése a legnagyobb kihívás, hanem a teljesítmény elérése az egészség megőrzésével!

Eszközök, edzésmódszerek, edzők

A funkcionális edzésmódszerek előretörésével egyre több ember ismerkedik meg új eszközökkel. Ilyenek a Ropeworkout, a TRX, vagy éppen a Kettlebell. 
Ez egyrészt roppant mód örvendetes,másrészt rejt magában veszélyeket is. Vegyük példának okáért a Kettlebellt. A vasgolyó használata hihetetlenül hatékony lehet, ha helyesen használjuk. Ennek egyetlen útja létezik, a szakembertől való tanulás. Nem könyvből, nem a netről, SZAKEMBERTŐL! Ha nem így teszünk, akkor idővel nem a kettlebell edzés hiánya lesz a legfőbb bajunk, erre mérget vehet mindenki!
Ma már szinte az összes eszközre elérhető hatékony edzésmódszer és erre kiképzett edzői bázis, mely nem csak a lehető leggyorsabb teljesítménynövelésről, hanem a helyes mozgásminták betanításáról és az egészséges gyakorlókról is szólnak. Te miért érnéd be kevesebbel?