Sziasztok! 

A blog átköltözött egy másik oldalra.
Ha szeretted, utáltad, olvastad a calisthenics blog írásait, ezentúl ott keresd őket!
Az új blog elérhetősége:

powerteam.blog.hu

A Facebook oldalunk is megújul, így ha továbbra is szeretnél értesülni az új bejegyzésekről, érdemes az új oldalt Lájkolni (Márciusban a Calisthenics Facebook oldal törlésre kerül)!

Folyamatosan mennek fel az új blogra a régi tartalmak (néhol átfésülve). A bejegyzésekben szereplő linkek egy ideig nem minden esetben fognak működni, de előre láthatólag február közepétől már teljes gőzzel üzemel a dolog. Kérem, aki bármi módon linkelte a blogot vagy annak egyes bejegyzéseit, javítsa ki az új címre. Köszi!

Csatlakozz új oldalunkhoz a Facebook-on!

Darky
PowerTeam

...hát eltelt az egy év.. de kezdjük az elején.
az igazat megvallva általános iskolás koromtól kezdve mindig DAGADT voltam. ezen nincs mit szépíteni. mindig is olyan akartam lenni, mint songoku - ehelyett így néztem ki 7.es koromban: 

szóval itt találtam ki, hogy én bizony edzeni fogok! el is kezdtem ügyesen, ahogy szokás: felülések és "fekvőtámasz" próbálkozások. szépen haladtam és .. nem. egyáltalán nem haladtam semmire. úgy éreztem szart se ér az egész, utáltam tükörbe nézni. nem értettem mi a gond, hát ha én mindennap felülök, miért nem kockás a hasam? miért csak a vízszintes vonalak vannak meg? ...
ezután elkezdtünk edzeni a barátaimmal, egy jóbarátom mutatott sokféle gyakorlatot, eljártunk hozzá heti 2-3szor. volt nekem kőkemény edzéstervem, szenvedtem is 2 évig, és továbbra sem értettem, hogyha mindent beleadok, miért nem jön a siker? megismerkedtem a húzódzkodó rúddal. mikor már a többiek szélesen húzódzkodtak, én még lógni sem bírtam. majd elsüllyedtem szégyenemben és már attól is elment a kedvem, hogy odajárjak. kifogásokat kerestem, hogy miért nem megyek, miért nem tudok edzeni ma.  
enni mindig is szerettem és a szokásaimon nem akartam változtatni, mert gondoltam, majd ha én edzek, akkor lehet enni gond nélkül. persze. 2 év hiábavaló edzés után elkezdett feltűnni, jééé semmi eredmény. valamit rosszul csinálok? egyébként elhízásom és a főzni tanulásom között egyenes arányosság állt fenn: megtanultam, hogy kell krumplistésztát főzni, imádtam, ugyanakkor soha nem gondolkoztam kis adagokban. ha már főz az ember akkor főzzön, érted!
> itt értem el egy új határkőhöz: változtassuk meg a kajálást! 
oké, de hogy? utánanéztem az interneten! hat után nem szabad enni, bőségesen kell reggelizni. ok, jó lesz! 
és ha már itt tartunk, kezdjünk el futni is! ... hát elkezdtem, 1 hét múlva úgy megfájdult a lábam, hogy alig bírtam lépni.. ja, hogy ehhez futócipő kell?..
van az okos ember, aki más kárán tanul, meg vagyok én, aki hülye. valahogy a kajálás se tűnt úgy, mintha hozott volna bármi eredményt is. úgyhogy úgy döntöttem megveszem a  Sporttáplálkozás a maximális teljesítményhez című könyvet.
itt fordulatot vett az egész, eredményeket értem el! viszont nagyon megerőltető volt, az egész nap a kaja körül forgott, kétóránként enni, kis adagokat, csináljam magamnak reggel a kaját, délután a kaját, este a kaját, merthát ugye nem kényszeríthetem rá senkire, hogy a napi 5 külön kis kajámat csinálja meg nekem.de megérte, mert sikerült lefogyni 12 kilót!! 92.3 ról 80-81 között mozogtam. ->
és örültem! egy ideig. mert utána fél év stagnálás következett, a gyakorlataimban lassan fejlődtem, úgy is mondhatnám, hogy elhanyagolhatóan.

elérkeztünk 2011-hez. az interneten megmutatták nekem Hannibált. én lefagytam. ilyen akarok lenni. meg akarom tudni ezeket a lehetetlennek tűnő gyakorlatokat.4-5 szerencsétlen húzódzkodást tudtam kipréselni magamból, szóval gondoltam majd 10-15 év múlva! aztán megnéztem olyan filmeket, amik életre szólóan belém ivódtak: never back down, annapolis- ahol a hősök születnek, vitathatlan 1-2-3, rocky 1-6. ezentúl még komolyabbra vettem a dolgokat. Kitartóan csináltam a kis edzésemet, amit bokszoló barátom írt nekem, aki ekkor már nagyon jól nézett ki és én nagyon irigy is voltam rá, mert egyszerre kezdtük az edzést.
 

2011. áprilisában a legnagyobb fordulópont: az interneten rátaláltam a Fegyencedzés című könyvre. el kezdtem olvasni és nem bírtam abbahagyni. egy éjszaka alatt elolvastam az egészet. végre egy rendszer, és nem csak össze vissza csinálok gyakorlatokat, amiket innen onnan találtunk! ezzel eredményeket fogok elérni! megvettem az ajtókeretbe illeszthető húzódzkodómat, felkészültem. 

2011. május 2. az első edzésem. mindenből kipróbáltam, melyik a legnehezebb és legtöbb, ami megy. ezután nyomtam neki az edzést, keményen. éreztem, hogy sokkal jobb, mint eddig, mert fejlődök! 
A folytatás ITT!

Azt tudjuk, hogy magasabb szinten a profi sportolók nagyon sokat keres(het)nek. De arról már kevesebben beszélnek, hogy amíg idáig eljutnak, az mennyibe kerül. Az elit szintjén már nüansznyi dolgoknak is nagy a jelentősége. Ma egy profi focistának például nem csak az erőnléti edzése teljesen egyénre szabott, hanem például az étkezése is meg van tervezve. Ezenkívül minden olyan hátteret elő kell teremteni, ami biztosítja a sportoló nyugodt felkészülését. Nyilvánvaló, hogy ha a villanyszámla befizetésével is gondok akadnak, az nem segíti a versenyekre való stresszmentes felkészülést. És az is eléggé sanszos, hogy egy sokcsillagos szálloda medencéjének partján jobban lehet regenerálódni, mint egy bankfiókban biztonsági őrként. Persze mindenki pontosan tisztában van azzal, hogy Magyarország más tészta mint a nyugat...
A lenti összeállításból is láthatjátok, hogy profi sport nem létezik szponzorok, támogatók nélkül. Úgyhogy mindenki akinek nagy tervei vannak, gondosan válasszon menedzsmentet ;)
 

Keressetek minket a Facebook-on is!